Becsületes játék szerződés

Ez a világ csak hosszú körökön át tanít meg arra, hogy az ügyeinket valahogy másképp kellene intéznünk, mint ahogyan azt okítják. Az iskolákban, az életben, és igen gyakran a szüleinkkel, gyerekeinkkel a saját családunkban is. Ahhoz, hogy másokkal együttműködhessünk, a magunkkal való viszonyunk alapszabályait kellett megfogalmaznunk. Mert valljuk, hogy az ember alapvetően jó, de tudjuk, hogy ez önmagában nem elég :) Ezért kellett pontosítanunk.

1. Közös ügyeimet egyenrangú viszonyokban intézem

Mert felismertem, hogy nem vagyok sem több, sem kevesebb összes többi embertársamnál. Eleget játszottam főnököt vagy beosztottat, megtanultam, hogy azok a viszonyaim nem a boldogságomat szolgálják.
Egyenrangú viszonyban nincs helye a klasszikus főnök-beosztott szerepeknek (vagy épp a kiadó-művész szereposztásnak). Együttműködéseim során egyedül az adott ügynek vetem alá magamat, és azt a legjobb tudásomnak megfelelően igyekezem végig vinni. Csak így nyílik esélyem arra, hogy senki igazságérzete ne sérüljön, és a közös szekeret én magam és mindenki más is 100 százalékos erőbedobással tolja. Egyenrangú viszonyban létezem Veled.

2. Tiszta játékot játszom

Egyenesen és tisztán kommunikálok, a közös ügyeimet a többi benne részt vevő számára is átláthatóan intézem. Azt mondom, amit érzek, hiszen pillanatnyi belső állapotom a közös ügy része.
A közös ügyben felmerülő összes érzésemre odafigyelek. Belső lényem kommunikál ilyenkor velem, nem fordítom tehát félre a fejemet. Ha úgy érzem, túl sok nyomás nehezedik rám, kuszák a közös ügy részletei, bántó hangon beszéltek velem, vagy épp nekem kell valamiért elnézést kérnem, kimondom. Egyenesen kommunikálok. Tiszta kapcsolatokban élek Magammal, s Veled.

3. Csak azt teszem, ami jól esik számomra

Azon dolgozom, hogy felismerjem, milyen késztetésekkel születtem erre a világra. Így haladok azon az úton, amely életcélom beteljesítéséhez vezet. Mivel azokat teszem, amelyek boldogsággal töltenek el, együttműködéseimet jó hangulatban intézem.
Fontos, hogy megtaláljam, miért születtem pont most, pont ide. Életemet boldogságban kell éljem, és ehhez hozzá tartozik, hogy felismerjem egyedi életcélomat. Együttműködéseimet az így kibontakozó feladatok mentén kell végezzem. A világban mindenkinek megvan a helye, és minden szükséges feladatra született közénk már valaki. Ahhoz, hogy saját életfeladatomat megtaláljam, feltérképezem az engem mozgató belső erőket. Értékrendem szerint irányítom életemet.

4. Az egész közös nyeresége a célom

Felismertem, hogy ügyeimet úgy kell intézzem, hogy – a saját jogos nyereségem mellett – az azokban részt vevők szintúgy részesedjenek a hasznokból. Azt is látom már, hogy ügyeimbe a közvetlen résztvevőkön kívül a Föld egésze is beletartozik.
Harmóniában szeretnék élni. Családommal, munkatársaimmal, környezetemmel. A fejlődést nem elsősorban pénzzel, hanem a bölcsesség és a közös jól-lét növekedésével mérem. A közös jól-lét ugyanúgy vonatkozik a Földre, mint a rajta élő lények mindegyikére. Érdekemben egy vagyok a Földdel, s Veled.

5. Felelősséget vállalok magamért

Úgy döntöttem, hogy boldogságom sorsa a saját kezemben van. Olyan döntéseket hozok, amelyek ehhez visznek közelebb. Nem az a cél, hogy ne hibázzak, hanem hogy tanuljak.
Életem mind nagyobb részében igyekszem tudatosan meghozni a döntéseimet. Nem biztos, hogy minden esetben meg tudom ezt tenni, de szilárd elhatározásom, hogy effelé kormányzom életemet.

6. Folyamatosan fejlesztem világértésemet

Kész vagyok az életemben jelentkező helyzetekben újra és újra fölvenni a tanuló szerepét. Ezért a közös ügyeimben jelentkező helyzeteket figyelemmel és türelemmel kezelem. Készen arra, hogy együttműködéseimből tanulva fejlesszem önmagamról és a világomról alkotott képemet.
A világomban kialakuló helyzeteket, találkozásokat én hozom magamnak létre. Azzal a céllal, hogy tanuljak belőlük magamról, a világról. Addig haladok megfelelően a saját utamon, amíg bármikor elismerem, hogy nem tudok eleget, és kész vagyok tanulni. Szakmákat, önismeretet, kommunikációt, tudományokat, bármit, ami belső késztetéseim kielégítéséhez, boldogságom eléréséhez szükséges.

forrás: 4D Zóna

A fenti pontok bővebb kifejtését ebben a videoban találod:

Ezt az írást a 4D Zóna Becsületes Játék Szerződése inspirálta. Szerző, Rasta barátom: www.raas.me

About The Author
-