Miért hisszük, hogy szükség van iskolára?

 

Einstein mondta, hogy nem lehet problémákat megoldani ugyanazzal a látásmóddal, amellyel csináltuk őket. Ez lehetett volna a mottója annak a tegnapi beszélgetésnek, amelyen Dr. Mérő László (matematikus, publicista, pszichológus, az ELTE Gazdaságpszichológiai szakcsoportjának egyetemi tanára), és Horn György (az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője) voltak a vendégek. A téma a tanulás, az iskola, az oktatási rendszer volt.

Érzésem szerint az előadók ugyanabból a szemszögből nézték a problémát, amiben keletkezett. Nem engedték meg azt a jövőképet, hogy milyen lenne a világ akár az iskola intézménye nélkül. Nem engedhetik meg, hiszen ők is ebben szocializálódtak és jelenleg is oktatnak. Egy ilyen megengedés, önvizsgálatot igényel. Aminek kiemelkedő fontosságát az ember világhoz való viszonyában, a mai iskolarendszer nem tanítja meg. Nem tanítja, mert ellenérdekelt. Hiszen, ha sokan tartanának önvizsgálatot és jutnának az önismeret adott fokára, akkor megkérdőjelezhetnék akár az oktatási, akár a társadalmi, akár a gazdasági rendszer létjogosultságát is.

Bevallom, én a hagyományos iskola ellenzőjévé váltam mióta felismertem az állami oktatási rendszer működését. Barátaimmal sokat vitatkoztam e témában, kedvencem az, amikor bemondják aduászként, “kell a gyereknek a szocializáció”. Azt szoktam válaszolni: “szállj fel a villamosra és nézd meg, mennyire jól szocializáltak az emberek. Mindenki mosolyog, beszélget, segítőkész, pedig mindenki járt iskolába, oviba.” Nem furcsa ez?

Nem vitatom, hogy a gyereknek jó a gyerektársaság, bár számos példa van felnőttek közt szocializálódó gyerekekről is. Én is imádtam bandázni a barátaimmal a suli szüneteiben. És mai napig szeretettel gondolok egy-egy tanáromra. Nem velük van a gondom, hanem az iskola szemléletével és az intézmény abszolút legitimitásával. Szerintem alátámasztja ezt civilizált világunk, ami az összeomlás szélére jutott, és amit csupa iskolázott, tanult ember hozott össze. Ezt mindenki láthatja.

Miért hisszük, hogy szükség van iskolára?

Visszatérve, azért mentem el az előadásra, mert bíztam benne, hogy majd tanulok a beszélgetésből. Azt tanultam meg ismét, hogy NE másoktól várjam a válaszokat a kérdéseimre. (a suliban nem ezt sugallták). A helyszínen feltettem egy kérdést: “miért hisszük, hogy szükségünk van iskolára?”. A kérdésemre lecsapott Horn úr, mondván, hogy szerinte sincs szükség iskolára. Én azt kérdeztem, hogy “miért hisszük, hogy szükség van..?”.

Szerintem azért hisszük, hogy szükség van iskolára (a mai módon), mert el sem tudjuk kép-zelni, milyen lehet az élet iskola nélkül. Azért nem tudjuk elképzelni, mert az iskolában megtanultuk, hogy megmondják nekünk, hogy mi lehetséges és mi nem. A tanár kiáll és elmondja a tutit. Azaz elmond egy meghatározott szemlélet szerinti EGY igazságot. (e szemlélet része, hogy szükség van iskolára). Az iskolában EGY meghatározott világképet kapunk, amit vagy elfogadunk, fülünk-farkunk behúzzuk és bebiflázzuk a kötelező tananyagot, vagy nem fogadunk el, ekkor könnyen renitensekké válunk, akiket esetleg kiközösítenek, megaláznak és riogatnak, hogy majd elkaszál az élet, hiszen nincs továbbtanulás, nincs jó munka, pénz, boldogság. Tudjuk, hogy ha valamit elégszer ismételnek, berögződik, és ezáltal könnyen valóságunkká válik (ezt sem az iskolában tanítják).

A mai állami oktatás világképe a materializmus, ami korunkban tudományos szemléletté is vált (lásd Magyar Tudományos Akadémia?) miközben egy filozófiai irányzat volt csupán. Az embert, a világot és a tananyagot ebből a szempontból közelíti meg. Véleményem szerint ez az oka minden problémának. Amíg az emberre és saját gyerekünkre képtelenek vagyunk egy testi-lelki-szellemi, ISTENI lényként tekinteni, addig, hogy gondolhatjuk felelősen, hogy bármi változni fog? Ki más tudna változást hozni, mint másmilyen szemléletű, minőségű ember?

A materializmus filozófiai irányzat, amely a filozófia alapkérdésében abból indul ki, hogy az anyag, a természeti-társadalmi objektív lét, a létező valóság az elsődleges. A tudatot, a gondolkodást az anyag, az anyagi folyamatok által meghatározottnak tartja. A materializmus ellentéte az idealizmus, amely az embertől független szellemi lényt, istent, vagy emberi szellemet, eszmét, gondolkodást, pszichikumot, szubjektumot tart elsődlegesnek.” forrás: Wikipedia

Ezt az isteni lényt beadjuk egy materialista gondolkodású rendszerbe és csodálkozunk, hogy mi lesz belőle és aztán milyen világot hoz létre?

Miért adjuk be az iskolába gyermekeinket?

Azért járunk iskolába, mert szüleink (akikben gyermekként feltétel nélkül megbíztunk) beirattak az iskolába, mert – korábban ott – azt tanulták, hogy így KELL. Azaz azért irattak be iskolába, mert őket is beiratták a szüleik, és az ő szüleiket és az ő szüleiket is. A sort folytathatnám örökké, de nem kell, elég csupán 1777-ig visszamenni. Maria Terézia ugyanis ekkor vezette be a Ratio Educiationist, melynek deklarált célja volt, hogy a birodalomnak hű alattvalókat neveljen (Ezt követte 1868-ban az általános tankötelezettség bevezetése). Mára ez a cél változott némileg: az oktatás célja, hogy utánpótolja a munkaerőt, kielégítse a munkaerőpiaci keresletet (ezt tegnap Mérő úr is meghivatkozta valamelyest). Az állami oktatásnak nem deklarált célja, hogy olyan felnőtteket neveljen, akik készek lesznek az élet valós problémáinak megoldására. Nem tanít a párkapcsolatokról, nem tanít a gyereknevelésről, nem tanít a társadalmi viszonyokról-magatartásról, nem tanít a lélekről, sorolhatnám.

Az uralkodó rendszer világképe szintén a materializmus, hiszen annak fogalomrendszerében fontos a “munkaerőpiac”, a “verseny”, a “még-még-még”, a “több”. Azért kell a verseny és az elsőség, hogy neked több legyen, mert ha már csak hús-vér-lényként az élet után meghalsz, legalább az életben legyen meg mindened, mármint minden fizikai szükségleted

E szemléletnek egyetlen célja önmaga fenntartása, ezért egyértelmű érdeke, hogy fenntartsa a jelenlegi oktatási szemléletet és szisztémát. Azt pedig hű alattvalókkal könnyebb, mint másként gondolkodókkal. (Nem véletlen, hogy civilizációnkban a művészek és másként gondolkodók általában nagy nélkülözésben a társadalom perifériáján éltek, kivéve, ha egy-egy felvilágosodottabb mecénás nem szponzorált(j)a őket, vagy ha megalkudtak.)

Számomra jól látható, hogy egy téves szemléletű uralkodó rendszer tart fent egy téves oktatási rendszert, mely tévesen neveli ki a diákokat. Aztán mindenki csodálkozik, hogy milyen borzalmas világot hoz létre. Ugye így már látható, hogy ez egy önbeteljesítő attitűd, róka fogta csuka, saját farkába harapó kígyó stb.

Mi a megoldás?

Az oktatást meghatározó szemlélet nem lehet állami hatáskör, csakúgy mint a tudományé sem (ez utóbbit Magyarország Alaptörvény is deklarálja, X.cikk (2). Továbbá, amit Hauk úr is említett, azaz az oktatási intézmények önszerveződő, önműködtető sejtek hálózataként léteznek majd, melyeket a szülők tartanak fent. Ha az államról lekerül a közoktatás megszervezésének, finanszírozásának terhe, akkor azt a pénzt, amit erre fordít, adókedvezmény formájában visszatéríti, melyet a szülő a neki megfelelő szemléletű oktató intézményben tanuló gyermekére költ.

Azt gondolom, hogy csak akkor fog megváltozni bármi az országban-világban, ha megváltozott szemléletű gyerekek nőnek fel, akiknek a szárnyai nem lesznek már levágva, akik tisztában lesznek saját testi-lelki-szellemi lény mivoltukkal, és e minőségükben fognak olyan csodákat létrehozni, változást előidézni, amiket mi el sem tudunk KÉPzelni.

De ők csak akkor lesznek ilyenek, ha mi, szülők felismerjük, hogy a saját felelősségünk a gyermekek boldogságra való nevelése. Ha felismerjük azokat a korlátainkat, amiket az állami oktatás épített körénk, és azokat lebontva, magunkat is folyamatosan fejlesztve (önismeret), megteremtjük a gyerekeinknek a lehetőséget. Ha ez a szempontunk bármi elé helyeződik saját “bakancslistánkon”, és mi hozzuk létre az oktatási sejtközpontokat. Az, hogy az államtól várjuk ezt, csak egy, az iskolában a fentiek miatt tévesen megtanult beidegződés. Engedjük el végre!

Szerencsére egyre többen vagyunk, akik így gondolkozunk. Egyre több alternatív szemléletű, módszertanú iskola, magántanuló, tanulócsoport, tankör és egyéb ovi-suli kezdeményezés van. Úgyhogy a változás már megkezdődött.