You are currently viewing Öröm hallik minden felől

Öröm hallik minden felől

„Vidám karácsonyi mulatság és meghitt, transzcendens élmény egy lemezen”.

Ezt a véleményt kaptuk egy hozzánk közel álló „kritikustól” a Hangszersimogató – Öröm hallik minden felől című lemezünkre.

2013 óta vagyunk waldorf ovisok és sulisok a gyerekekkel. Az adventi időszak minden nap közös énekléssel kezdődik az oviban, ahol apukák, anyukák, óvónénik és a gyerekek együtt éneklik az – addig általam egyáltalán nem ismert – karácsonyi, adventi dalokat.

Az évek során egyre jobban megszerettem ezeket az igazán meghitt reggeli húszperceket, és már nem irulpirulok, hogy hamisan éneklek…nem is annyira hamisan:). Természetesen rögtön megszületett bennem a gondolat, hogy kéne egy lemezt csinálni ezeknek a gyönyörű daloknak.

Aztán az élet úgy, hozta, hogy ez az ötlet pár évvel később meg is valósulhatott. Bársony Bálint barátommal, már egy ideje együtt dolgozunk (legutóbbi közös gyermekünk a Hangutazók Indulj el című albuma volt) és vele beszélgettem anno erről az ötletről.

Kiderült, hogy volt neki egy – számomra akkor még ismeretlen – gyermekzenekar projektje a Hangszersimogató. Lehidaltam amikor ennyire “kicsi lett a világ”. Gyorsan, épp még időben pályáztunk az NKA-nal, és nyertünk is némi támogatást, amit ezúton is köszönünk. Leültünk a teljes zenekarral – Klára Korzenszky, Attila Rieger, Elek Norbert, Gergely Tar – és kitaláltuk, hogy még abban az évben elkészítjük a Karácsonyi dalos lemezt.

Pályafutásom egyik leggyorsabb és egyben legflottabb album készítése zajlott, hiszen egy gondolatból két hónap alatt egy CD készült. Az albumot tavaly karácsonykor be is mutatták a fiúk és Klári a sulink Adventi Vásárjában nagy-nagy örömöt ökozva mindenkinek, including me. Köszönöm! Köszönöm!Köszönöm! Már akkor tudtuk, hogy ez egy időt álló produkció lesz, hiszen ezek a dalok, minden évben ugyanazokat a kellemes érzéseket csalogatják elő gyerekből és felnőttből.

Ezt követően tartottunk természetesen egy hivatalos lemezbemutatót is az Óbudai 3K Művelődési házban, mely helyszín a kezdetek óta támogatja ezt a zenés gyermekfoglalkozást. Ennek anyagát szeretném most megmutatni Nektek, hogy belekóstoljatok a lemez és a foglalkozások hangulatába.

Végezetül megosztok két érdekességet a lemezről.

A lemez borítójául Rönky Fruzsina – A Karácsony üzenete régen és ma című festménye szolgált.

A Betlehemi Királyok című dalban, felcsendül Brasch Bence és Kállay Saunders András hangja is.

Vegyétek meg a lemezt! Ezt tényleg megéri, mert sok-sok Szeretettel készült!

Tovább a lemez letöltéshez >>

Hírlevél feliratkozás >>