SZEMLÉLETMÓDVÁLTÁS

A krach jellemzően három területen szokott beütni: egész-ség, párkapcsolat, karrier-munka-pénz…

hét kapu a szemléletmódváltáshoz

Vallom, hogy földi lét-ezésünk célja a fejlődés, a tanulás, a tudatosság elérése 0-24 órában. Vallom, hogy minden ember pontos életfeladattal érkezik a Földre, melyet saját fejlődésén, tudatossá válásán keresztül ér el, vagy nem ér el. Úgy látom, hogy legtöbben nem ezekkel a célokkal szemük előtt élik mindennapjaikat, és jellemzően nem érik el a céljaikat. Erre egyértelmű bizonyíték számomra Föld bolygónk állapota.

Ha nem a nekünk szánt útvonalon haladunk előbb-utóbb mindnyájunk életében történik egy olyan  krach, ami JELzi, hogy útvonal újratervezésre van szükségünk. Nekem ilyen krach volt 2008-as vékonybélműtétem.

Ez a krach jellemzően három területen szokott beütni: egész-ség, párkapcsolat, karrier-munka-pénz témakörökben. A krach célja, hogy felhívja figyelmünket arra, hogy térjünk vissza a helyes irányba.

Igen ám, de mi a helyes irány? Szerintem az, amit magamnak valónak érzek, és amelyen haladva folyamatosan – vagy legalábbis egyre többször és egyre hosszabb ideig – jól, lelkesen, inspiráltan érzem magam.

A SzemlÉletmódváltás irányait összegyűjtöttem és tematizáltam hét csoportra, hét kapura bontva azokat.  Melyeket további alcsoportokra bontottam.

Ha ezen kapuk bármelyikén benyit az ember és elindul önmaga felé, idővel a többi kapu is kinyílik, és egész biztosan rálel arra az útra, életfeladatra, életcélra, amiért megszületett. Fontos tudnod, hogy én csak addig tudlak kisérni, ameddig magam is eljutottam.

kapuk a szemlÉletmódváltáshoz
termeszet-ikon-szemeleltmodvaltas-berczesadamhu

természet

Rousseau is megmondta:
“Vissza a természetbe”.

Anasztázia azt mondta:
“Isten a természetben lakozik.” 

A természettel való intenzív kapcsolódás a sikeres életmód-változtatás egyik lehetősége.

mozgas-ikon-szemeleltmodvaltas-berczesadamhu

test

Testünk lelkünk temploma. Akkor illene vigyázni rá, mit viszünk be, mit hozunk ki, és mit csinálunk vele.

Táplálkozás, méregtelenítés, mozgás, pihenés. Az életmódváltoztatás leggyorsabb lehetősége.

lelki-gyakorlatok-ikon-szemeleltmodvaltas-berczesadamhu

lélek

Mivel a legtöbb betegségnek lelki eredete van, fontos, hogy a lelkünk is rendben legyen. Szeml-életmódunk megváltoztatásának nélkülözhetetlen része, hogy felülvizsgáljuk lelkünk állapotát és megtanuljunk tudatosan feltöltődni “lelkileg”.

meditacio-ikon-szemeleltmodvaltas-berczesadamhu

szellem

Ismerd meg Önmagad és megismered a világot. Szeml-életmódunk megváltoztatásának alapja az önismeret. Feltenni és megválaszolni olyan kérdéseket, mint: Ki vagyok én? Miért születtem meg? Mi az élet értelme? 

Magam is megdöbbentem, Ádám milyen pontos jellemzést tudott adni rólam. Egyrészt amiket magamról már megtanultam, azokat visszahallottam tőle, de más nézőpontból, ami további elgondolkodtatásra késztetett. Ádám abban is tudott segíteni, hogy a "gyengeségeimet" miképpen, milyen módszerekkel tudom ellensúlyozni. A segítség pont időben jött, további lökést adott nekem a megfelelő irányba az életemben.

 

István

(szervezetfejlesztő)

Így működik a szemlÉletváltás konzultációs sorozat

7 alkalmas konzultáció

A SzemlÉletváltás konzultációs sorozat keretében 7 alkalommal találkozunk személyesen (vagy igény esetén videochat formájában online).

Újratervezés

A SzemlÉletváltás konzultációs sorozat során újratervezzük a különböző életterületeid működését, coaching eszközökkel. 

Gyakorlati fókusz

A konzultációs sorozat egyik célja, hogy a hét kapu ismeretében önállóan, bármelyik kapun belépve elkezdhesd gyakorolni a SzemlÉletváltást. 

szolgáltatási feltételek és árak

A SzemlÉletmódváltás szolgáltatás ára

104 900 HUF +ÁFA / csomag


E találkozások során során szóban átadom a Hét Kapu a SzemlÉletmódváltáshoz nevű tudástárat, melynek nyomán a kliens alkalmassá válik arra, hogy bármelyik, számára szimpatikus kapun “belépve” elinduljon életmódja megváltoztatásához. A tanácsadás szóban történik, személyesen, vagy videokonferencia hívással (skype).

A szemlÉletmódváltás tanácsadás ára magában foglal egy névelemzést is. Az elköteleződés 7 alkalomra szól.

Az elköteleződést megelőzi egy személyes beszélgetés, melynek díja 10.000 Ft +ÁFA.

Amennyiben a kliens elkötelezi magát a tanácsadás iránt, úgy ezt a tételt beszámítjuk a részvételi díjba. Amennyiben a kliens mégsem vesz részt a terápián, úgy csak ezt az összeget fizeti ki.

Fizetési ütemezés:

40%-ot kérek előlegként, az első találkozó végén. A fennmaradó 60%-ot a negyedik (ill. találkozó végén kérem.)

Lemondási feltételek

Fontos! Mivel életidőnk – a hírek szerint – a földi létben véges, ezért becsüljük meg sajátunkat és egymásét is. Ezért kérem az alábbi szabály elfogadását, betartását:

Kliens kötelezi magát, hogy amennyiben a találkozót annak kezdő időpontjától számított 24 órán belül lemondja, úgy a részvételi díj 50%-át részemre átutalja, vagy a következő találkozón személyesen átadja.

Kliens kötelezi magát, hogy amennyiben a találkozót annak kezdő időpontjától számított 12 órán belül lemondja, úgy a részvételi díj 100%-át részemre átutalja, vagy a következő találkozón személyesen átadja.

Kivétel: vis major.

lépj velem kap-csolatba!