Személyes, párkapcsolati és üzleti célú névelemzés Bérczes Ádámtól
Egy több ezer éves, összefüggéseken alapuló módszer, amellyel rólad is pontos személyiségprofilt lehet készíteni.
Bár a közhiedelem másképp véli tudni, én azt vallom, hogy mindnyájan egy meghatározott életcéllal születünk meg, születünk le. E célunk beteljesítése érdekében olyan szülőpárost választunk, akik életfeladatunk megoldásában a leginkább tudnak segíteni. Hogy mindez kerek legyen, szüleink pont olyan nevet adnak nekünk, amelyik tartalmazza azokat a minőségeket, amikben előnyeink, potenciáljaink vannak és nem tartalmazza azokat a betűket, melyek megoldandó feladatainkat hordozzák.
Az emberi név betűi hangok, a hangok frekvenciák, a frekvenciák rezgések, a rezgések pedig energiák. A számok pedig mint szimbólumok, megfeleltethetők magatartásmintáknak, tulajdonságoknak, hajlamoknak. Minden betűkből és számokból álló adathalmaz egy-egy energiamintázat.
A név betűinek elemzésével hozzáférést kapunk mind a karakterológiához, mint a tipológiához, így képet alkothatunk az élet-tervről, mind lelki, mind anyagi, mind egészségügyi, vonatkozásban (pszichográfia=lélekrajz, lélekterv). A meglévő betűk a hozzáféréseket mutatják meg, a hiányzók pedig a potenciálokhoz való hozzáférések hiányát, a szűk keresztmetszetet, életfeladatot.
A névelemzés nem determinál, sokkal inkább térképként, útitervként érdemes rá tekinteni, hiszen a feladataink megoldása által fejlődhetünk utunkon.
Az elemzés során a Pitagorasz által összeállított mátrixot használom, amely a személy ismerete nélkül, csupán a név alapján is pontos leírást tud adni az illető karakteréről és életfeladatairól.
Az élet teljes spektrumát felöleli, a magánélettől a szakmai karrierig, a párkapcsolattól a szüleinkkel való kapcsolatig.
Az elemzés rámutat a visszatérő mintákra és hibákra, ezáltal segít abban, hogy ne kövessük el őket újra és újra.
Útmutatást ad az egyén tervezett életútjáról, ami segítheti a továbbtanulást, a pályaválasztást vagy akár a szabadidős tevékenység kiválasztását is.
Magam is megdöbbentem, Ádám milyen pontos jellemzést tudott adni rólam. Egyrészt amiket magamról már megtanultam, azokat visszahallottam tőle, de más nézőpontból, ami további elgondolkodtatásra késztetett. Ádám abban is tudott segíteni, hogy a "gyengeségeimet" miképpen, milyen módszerekkel tudom ellensúlyozni. A segítség pont időben jött, további lökést adott nekem a megfelelő irányba az életemben.
István
(szervezetfejlesztő)
Személyes életút elemzés, orintáció
Ez a típusú elemzés az egyéni életutad feltérképezésére irányul, célja, hogy megtaláld azokat a tevékenységeket, lehetőségeket, amelyekben valóban kiteljesedhetsz és szabadon kifejezheted önMAGad.
Párkapcsolati elemzés, szinasztria
Két név – két rezgés, de vajon mi történik, ha együtt rezegtek? A szinasztrikus elemzés segítséget adhat a párválasztásban vagy a meglévő párkapcsolatod magasabb szintre emelésében.
Születendő gyermek nevének kiválasztása
A megfelelő név kiválasztásával mintegy belekódolhatod a gyerkőcöd nevébe, hogy milyen életterületeken rendelkezzen erős potenciállal és milyen életfeladatot kelljen teljesítenie.
HR-esek számára toborzás támogatása
A névelemzés objektivitása hozzájárulhat a megfelelő jelölt kiválasztásához, hiszen azonnal feltérképezhetők a jelentkező erősségei és a potenciális „veszélyforrások” is.
Cégnév, márkanév, logó kiválasztása
Az ikonikus márkanevek mind hordozzák magukban azt az energiát, amely sikeressé tette őket. Programozd sikerre a márkádat! (figyelem: az erős márkanév nem helyettesíti a befektetett munkát! 🙂 )
Névelemzés szolgáltatásomat ajándékba is megveheted.
Ebben az esetben az elemzés írásban készül el és egy PDF formátumban küldöm meg, amelyet nyomtatott vagy digitális formában adhatsz át az ajándékozottnak.
Ajánlom születésnapra, névnapra, évfordulóra, karácsonyra, kibékülésre:)
… én készítem el a névelemzésedet.
Az elemzésedet személyesen vagy online videóhívás keretében adom át. A hívást rögzítheted, illetve az átadást követően elküldöm a szöveges elemzést is PDF formátumban. Így bármikor visszakeresheted és felhasználhatod azt az önismereti utad során.
Az átadás időtartama legkevesebb egy, maximum 2 óra. A beszélgetés könnyed, kötetlen formájú, nem konfrontatív és közben felteheted a kapcsolódó kérdéseidet is.
Az átadás során javaslatot teszek arra, hogy hogyan alkalmazhatod sikeresen a mindennapi életedben az elemzést és hogyan aknázhatod ki a benne rejlő potenciált. Hiszen az elemzés célja nem csak a megismerés, hanem a fejlődés és változtatás.
Induló vállalkozóként és gyakorló önismerőként kértem Ádámtól névelemzést. Épp márkaelnevezés előtt álltam, így szükségem volt arra, hogy külső szem által és objektív módon lássam, milyen név erősíti és viszi előre a küldetésemet. A személyes életutam is megnéztük, mi az, amire most és hosszútávon is építhetek; és milyen életfeladatok mentén lehetnek átmeneti vagy tartósabb blokkjaim, elakadásaim. Az Ádámtól kapott megtartás és kísérés nagyon sokat adott ebben a folyamatban.
Melinda
(önismereti fókuszú marketing tanácsadó)
Abban a formában, ahogyan használod, ahogyan bemutatkozol, azaz, ahogyan napi szinten rezgeted, rezeg.
Úgy add meg a neved, ahogy használod. Figyelembe veszem az írásmódot is.
Azt add meg, amit használsz. Ha ez a beceneved vagy a művészneved, akkor azt, ugyanis a mindennapokban ez a saját rezgésed.
A vásárlástól számított egy héten belül e-mailben egyeztetünk időpontot a személyes vagy videóhívásos átadásra.
14 900 Ft / elemzés
+ ÁFA
A szolgáltatást a „Megvásárolom” gombra kattintva tudod a Tudatbázis webshopon keresztül megvenni.
Fizetni a Barion Zrt. által biztosított elektronikus bankkártyás felületen tudsz és e-mailben elektronikus számlát kapsz.