SzemlÉletmódváltás

A krach jellemzően három területen szokott beütni: 
egész-ség, párkapcsolat, karrier-munka-pénz…

Vallom, hogy földi lét-ezésünk célja a fejlődés, a tanulás, a tudatosság elérése 0-24 órában. Vallom, hogy minden ember pontos életfeladattal érkezik a Földre, melyet saját fejlődésén, tudatossá válásán keresztül ér el, vagy nem ér el. Úgy látom, hogy legtöbben nem ezekkel a célokkal szemük előtt élik mindennapjaikat, és jellemzően nem érik el a céljaikat. Erre egyértelmű bizonyíték számunkra Föld bolygónk állapota.

Ha nem a nekünk szánt útvonalon haladunk előbb-utóbb mindnyájunk életében történik egy olyan  krach, ami JELzi, hogy útvonal újratervezésre van szükségünk. Nekem ilyen krach volt 2008-as vékonybélműtétem.

Ez a krach jellemzően három területen szokott beütni: egész-ség, párkapcsolat, karrier-munka-pénz témakörökben. A krach célja, hogy felhívja figyelmünket arra, hogy térjünk vissza a helyes irányba.

Igen ám, de mi a helyes irány? Szerintem az, amit magamnak valónak érzek, és amelyen haladva folyamatosan – vagy legalábbis egyre többször és egyre hosszabb ideig – jól, lelkesen, inspiráltan érzem magam.

A SzemlÉletmódváltás irányait összegyűjtöttem és tematizáltam hét csoportra, hét kapura bontva azokat.  Melyeket további alcsoportokra bontottam.

Ha ezen kapuk bármelyikén benyit az ember és elindul önmaga felé, idővel a többi kapu is kinyílik, és egész biztosan rálel arra az útra, életfeladatra, életcélra, amiért megszületett. Fontos tudnod, hogy én csak addig tudlak kisérni, ameddig magam is eljutottam.

Kapuk a SzemlÉletmódváltáshoz

Természet

Rousseau is megmondta:
“Vissza a természetbe”.

Anasztázia azt mondta:
“Isten a természetben lakozik.” 

A természettel való intenzív kapcsolódás a sikeres életmódváltoztatás egyik lehetősége.

Test

Testünk lelkünk temploma. Akkor illene vigyázni rá, mit viszünk be, mit hozunk ki, és mit csinálunk vele.

Táplálkozás, méregelenítés, mozgás, pihenés. Az életmódváltoztatás leggyorsabb lehetősége.

Lélek

Mivel a legtöbb betegségnek lelki eredete van, fontos, hogy a lelkünk is rendben legyen. Szeml-életmódunk megváltoztatásának nélkülözhetetlen része, hogy felülvizsgáljuk lelkünk állapotát és megtanuljunk tudatosan feltöltődni “lelkileg”.

Szellem

Ismerd meg Önmagad és megismered a világot. Szeml-életmódunk megváltoztatásának alapja az önismeret. Feltenni és megválaszolni olyan kérdéseket, mint: Ki vagyok én? Miért születtem meg? Mi az élet értelme? 

A SzemlÉletmódváltás tanácsadás szolgáltatás ára

105 000 HUF+ÁFA / 7 alkalom

E találkozások során során szóban átadom a Hét Kapu a SzemlÉletmódváltáshoz nevű tudástárat, melynek nyomán a kliens alkalmassá válik arra, hogy bármelyik, számára szimpatikus kapun “belépve” elinduljon életmódja megváltoztatásához. A tanácsadás szóban történik, személyesen, vagy videokonferencia hívással (skype). 

A szemlÉletmódváltás tanácsadás ára magában foglal egy névelemzést is. Az elköteleződés 7 alkalomra szól.

Az elköteleződést megelőzi egy személyes beszélgetés, melynek díja 10000 Ft +ÁFA. 

Amennyiben a kliens elkötelezi magát a tanácsadás iránt, úgy ezt a tételt beszámítjuk a részvételi díjba. Amennyiben a kliens mégsem vesz részt a terápián, úgy csak ezt az összeget fizeti ki.

Fizetési ütemezés:

40%-ot kérek előlegként, az első találkozó végén. A fennmaradó 60%-ot a negyedik (ill. találkozó végén kérem.)

Fontos! Mivel életidőnk – a hírek szerint – a földi létben véges, ezért becsüljük meg sajátunkat és egymásét is. Ezért kérem az alábbi szabály elfogadását, betartását:

Kliens kötelezi magát, hogy amennyiben a találkozót annak kezdő időpontjától számított 24 órán belül lemondja, úgy a részvételi díj 50%-át részemre átutalja, vagy a következő találkozón személyesen átadja.

Kliens kötelezi magát, hogy amennyiben a találkozót annak kezdő időpontjától számított 12 órán belül lemondja, úgy a részvételi díj 100%-át részemre átutalja, vagy a következő találkozón személyesen átadja.

Kivétel: vis major.

többet szeretnél tudni?

Lépj velem kapcsolatba!