Ebben a cikkben egy velem készült interjút osztok meg.
A beszélgetést az egyik legjobb barátom Bán András készítette velem. Bandi az utóbbi években Svédországban él, ahol – és amely előtt már – több multi cégnél dolgozott középvezetőként. A multikultit igen magas fokon űzte, melyet követett az ilyenkor „szokásos” kiégés, pánikroham és társai. Ennek következtében indult el önismereti útján, melynek jelenlegi állomásán coachként és trénerként dolgozik, ad tanácsot a kiégés témakörben sorstársainak.
Munkáját segítendő és régi „perverz” álmát is kielégítendő podcastokat kezdett gyártani a számára érdekes emberekkel természetesen a kiégés és munkahelyi stressz témakörben. Így kerültem én is a terítékre élettörténetemmel. Nagyon hálás vagyok ezért a beszélgetésért (is) Bandinak, mert sikerült egy egész mély életútösszegzést csinálnunk az elmúlt 43 évemről.
Fogadjátok szeretetettel a beszélgetést, Bandi ajánlásával:
„ez az adás különleges számomra. az egyik legjobb barátommal beszélgetek betegségről, felépülésről, önismeretről. mindig próbálok elfogulatlan lenni, de erre most képtelen voltam. mélyen megérintett a története, mert a nagy részét együtt éltem át vele.
együtt buliztunk, utaztunk, élveztük az életet és együtt voltunk a legsötétebb órákban is. ezért nekem fantasztikus élmény látni, hogy mennyit változott az elmúlt 25 évben.
remélem a hallgatóknak is erőt fog adni Ádám története, ami megmutatja, hogy az életünk legnehezebb helyzete, egy összeomlás, egy súlyos betegség könnyen jelenthet egy új kezdetet. fogadjátok őt sok szeretettel!”
Hallgasd Mixcloudon!
Hallgasd itunes-on!
Hallgasd Spotify-on!
A beszélgetés végén említett youtube playlisteket megtalálod ide klikkelve.
forrás: Halottnak a coach by Bán András
Ha értesülnél híreimről, iratkozz fel hírlevelemre ezen a linken »