Kaczvinszky József napjainkban elsősorban keletkutatóként, az ind-hindu hagyomány yoga darsanájának elmélyült tanulmányozójaként ismert. Kaczvinszky ugyanakkor foglalkozott pszichológiával, matematikával, fizikával, valamint szimbólumelemzésekkel és a Tarottal is, sőt, több megírt novella is fennmarad tőle. Ugyanakkor műveinek jó része életében nem kerülhetett kiadásra; a Kelet világosságán kívül írásai csak kéziratként voltak megszerezhetőek a kommunizmus alatt. Csupán a rendszerváltást követően nyílt rá lehetőség, hogy kiadatlan könyveinek és tanulmányainak egy része végre megjelenhessen. Bár kisebb terjedelmű írásokat már közöltek tőle korábban is, voltaképpeni életművének kiadását a nyíregyházi Kötet Kiadó kezdte meg 1994-ben, illetve 1995-ben, midőn újra megjelentette az addigra már nehezen beszerezhető Kelet világosságát. Az életműkiadást a debreceni Kvintesszencia Kiadó folytatta 2001-ben, kiadván három írását egy könyvben, majd pedig a miskolci-ongai Hermit Kiadó jelentetett meg tőle több önálló kötetet, valamint egy műfordítást.
Bödes István barátom gyűjtötte tanítványaitól a különböző anyagokat, így volt lehetőségem elolvasni Kaczvinszky aforizmáit, melyek közül azoakt idézem ehelyütt, melyek számomra a legnagyobbakat „ütöttek”

I. rész
Aki az igazságot tanítja, nem taníthat mást, csak amit az igazság ismerői tanítottak valaha
A titkos tanítás, csak annak titkos, aki nem érti meg. 🙂
Arrafelé halad az ember, amerre arccal fordul.
A szenvedést mindenkor a baj hozza magával. A baj pedig mindig a bűn hátán lovagol
Feltételezvén önmaga megsemmisülési lehetőségét, az ember görcsösen ragaszkodik a létező világhoz.
A tagadás a pusztító-erő.
Ragaszkodás szüli a félelmet
A félelem szülötte a megkívánás.
A megkívánásba benne rejlik a pusztulás csírája.
Az álmodozás természetes következménye a csalódás.
A bölcs jól tudja, hogy ami van, az nincs. A lélek azonban attól is független, ami van, és attól is, ami nincs.
Az ember személyiségének alapja az érdek.
Az ember nehezen hiszi el azt, amit még nem hisz; és még nehezebben mond le arról, amit már elhitt valaha.
A lélek és a természet kettőssége az ellentétek ősforrása, gyökere.
A tévedés végleteket teremt; a végletek alkotják a káprázatot.
A tánc a szépség megnyilatkozása.
Az ember, aki büszke saját tisztaságára, kormos kezében szorongatja a tisztára mosott gyolcsot.
A helyes önmegtagadás nem lemondás és nem nélkülözés, hanem csak abban az igaz felismerésben áll, hogy nem az árnyéka kedvéért él az ember.
Az önnevelés sohasem több, mint a saját magunk által választott eszmény önkéntes követése.
Csakis mindennemű birtoklásnak, valamint a birtoklás elvének is a megszűnés lehet egyértelmű az Isten iránt való odaadással.
A káprázathoz való ragaszkodás tartja fenn az anyagvilágot.
A restség az anyag természetes sajátossága.
Még a restség mélyén is felismerhető a ragaszkodás, mint a restség gyökere. Am irst, az a meglévő állapothoz ragaszkodik.
Az érzékek a ragaszkodás karmai, amelyekkel megkapaszkodni kíván az öntudat a tovaillanóban, hogy megtarthassa elfoglalt helyét.
A beteljesülés előfutárja a sívárság.
II. rész.
MEgtanulni, hogy sehol se keressük önmagunkon kivül a biztonságot, a bölccsé válás alapfeltétele.
A bölcs tudja, hogy soha nem fontos az, am ifontos szeretne lenni.
Nem a vihar tépázza meg az embert, hane ma tovasodródó dolgokhoz való ragaszkodása.
A hiányérzet nagyobb illuzió még a kézzelfogható káprázatnál is.
Az ember látszólag mindig ahhoz ragaszkodik a legjobban, ami rá nézve a legkárosabb. Valójában azonban a ragaszkodása teszi károssá azt, ami felé az éppen irányul.