Amióta az Oroszország Zengő Cédrusai első kötete, az Anasztázia című könyv Oroszországban napvilágot látott (1996), megtörtént a lehetetlen.
Anasztázia a szív hangján zengő üzenetével milliók lelkét érintette meg és mozgósította az embereket, olyan erőteljes lendületet kiváltva, mely messze túlmutat az orosz nyelvterület határain.
„Anasztázia egy ősrégi civilizáció leszármazottja, mely időtlen időktől fogva egészen napjainkig a szibériai tajgában él. Korok, uralkodók, rendszerek jöttek-mentek és váltották egymást, ám e nép mind a mai napig megóvta ősrégi életvitelét. Teljes harmóniában él a természettel, a benne élő növényekkel és állatokkal, a világegyetemmel, ismeri és tudatosan alkalmazza annak kisugárzásait és törvényeit. Ám olykor-olykor akadtak közöttük olyanok, akik a számukra külvilággal, vagyis velünk, tudatosan építettek ki kapcsolatot, hogy mérhetetlen bölcsességükből átadjanak olyan általános, az emberek által gyakran csupán elfeledett, elhagyott eszméket, melyek újonnani használata segíthet nekünk kijutni abból az ingoványos útvesztőből, amelybe a Természet és a Világegyetem Törvényeinek semmibevétele miatt jutottunk.
A közvetítő szerep a két világ – a tajga és jelenünk között – Anasztáziára, a tajga leányára hárult, aki 1994-ben találkozott Vlagyimir Megrével, az akkoriban sikeres üzletemberrel. A találkozás után Vlagyimir Megre – megihletve Anasztázia szépsége, lelki tisztasága, jósága, rendkívüli tudása és képességei által – elindult, hogy tudatosan vállalva az előre sejtett hatalmas gondokat és létbizonytalanságot, valóra váltsa Anasztázia „szeretetből szőtt álmát”. …és ezen fáradozik azóta is töretlenül, teljes meggyőződéssel! A máig létező kapcsolatra építve Vlagyimir Megre egy sor könyvet jelentetett meg, melyek az emberiség jövőjét tekintve oly alapvető témákkal foglalkoznak, mint az emberi lét igazi értelme, a nő és a férfi tiszta, a Világegyetem Törvényei szerint felépítendő és ápolandó kapcsolata, a gyermek érkezése-születése a Földre, a család, a gyermeknevelés, az egészség, a betegségek tényleges okai, a kozmikus gyógyító erők és az ember, a Természet és a Föld „szeretete és tisztelete”, stb.”
Az Anasztázia könyvsorozat kötetei megrendelhetők a tvhelyett.hu/anasztazia oldalon