Tegnap nagyfiammal (6 éves), megnéztük az István, a Király musical idei remake-jét, aminek apropója az volt, hogy a két szerző, Szörényi Levente és Bródy János idén 70 évesek. Gondolataim az István, a Király rockopera 2015-ös királydombi előadása kapcsán.
Az eredeti mű 1983-ban került előadásra. Sajnos azt akkor nem láttam, hiába laktunk a Damjanich utcában, a Liget végében, valahogy nem volt szó arról, hogy megnézzük (nyugi Anyu, nem hibáztatlak:)). Aztán, már nem emlékszem miképp, megkaptam a dupla bakelitlemezt, no és persze a szövegkönyvet – amit máig őrzök – és megkezdődött örökké tartó szerelmem a művel. Előttem van a kép, ahogy fekszem a lemezjátszó alatt, olvasom a szövegeket és hallgatom újra, meg újra az egész musicalt.
Természetesen (vagy nem?), Koppánynak (Vikidál Gyulának) szurkoltam a darabban, és minden alkalommal megsirattam halálát, és a különösen kegyetlennek tűnő felnégyelését. Vonzalmam olyan erős volt, hogy még szülinapjára is levelet írtam az énekesnek, amire legnagyobb örömömre válaszolt egy dedikálókártyával, amit szintén gondosan őrzök. Sőt még dedikált P.Box lemezem is van.
Hogy miért Koppánynak szurkoltam? Mert már akkor sem értettem, hogy miért kell magyarázkodnia és harcolnia neki, bizonyítandó, hogy ő a trón jogos utódja Géza után: ”Géza meghalt, és a trónja engem illet…ősi törvényt, sárral nem tiporhat senki…pogánynak tartanak, mert nem tűröm a papok hatalmát…hol szabadságát védi az ország…pedig bizánc jelét, magamra vettem, csak az volt a cél, hogy szabadságunk megőrizzem…mert szembeszállok a hódítókkal….a becsület mindennél többet ér” Csupa olyan gondolat, amit tisztán értettem már akkor is. Nem volt kérdés.
Ezeket csak alátámasztotta Laborc (Nagy Feró) dala a kereszténységről, “Nem kell olyan Isten, aki megöli egy fiát…aki nem tud magyarul…kinek bűnös, aki él…ki csak szenvedést igér…ki nem tud magyarul”. Ezt is értettem tisztán. Nekem sem kellett volna.
Végül ott van Torda táltos (Bill kapitány) imádsága a természet isteneihez: Kegyes Napanya…Holdanya…Vízanya…Istenek…vagy, amikor harcra buzdít, az alábbiakkal: …hatalmas nagy lesz itt a nép… félik majd utódaid nevét…nagyhatalom századokon át…Kossuth-tal valóra válik a Duna-menti Köztársaság…”. Ilyesmikre sütnék rá ma gond nélkül, hogy jobbos, trianonos eszmék. De tiszta a lelkiismeretem 8 évesen erről semmit sem tudtam. Csak tetszett volna, ha ilyen sorsot vett volna országunk, népünk az ismert helyett…
Ha mindez nem lett volna elég, bevallom, gyerekfejjel is tetszett, hogy Koppánynak három felesége volt, de ez biztos, csak azért, mert, arra gondoltam, hogy ha nálunk is így lett volna, szüleim nem válnak el.
Node, az objektívitás jegyében természetesen nézzük meg a másik oldalt is.
Ott van István, aki eleve nem volt önmaga, hisz a darabban Pelsőczi László szerepelt, míg a hangját Varga Miklós “kölcsönözte”. Ez rögtön egy tudathasadásos hozzáállást keltett bennem. Egy bizonytalan, de érzékeny királyfinak tűnt: “én még nem tudom, mit ő tudott…míg élek, folytatom a művedet (Gézáról)…ősi jogról lemondtál az én javamra (Koppánynak)…válaszd őt, s én átadom helyem (Koppányról)…mennyit ér az ember, ha bűntelen, de gyenge…vagy, amikor visszadná Koppány testét, lányának: ne félj, a kérésed nem szégyened, a hangod a szívemhez szól”. Ami viszont nagyon tetszett, és amit tegnap értettem meg igazán, az Istennel való párbeszéde volt: “…oly távol vagy tőlem és mégis közel, nem érthetlek Téged, nem érhetlek el…te hallgatsz, s én érzem, a szívem felel..” Ebben minden benne van, ami a hitről szól. Független attól, milyen isten(ek)hez szól az emberfia. Összességében azért szimpatikus karakter volt István, vele is együtt éreztem, hiszen érzékeltem, hogy miképp manipulálja őt Asztrik főpap, és a német (idegen) pereputty és Anyja, Sarolt.
Idézek Sarolttól is pár sort: “…túl sok itt az ártalmas emlékezés…hősi múlttal együtt jár az árulás és zendülés…majd Istvánhoz intézett sorai: rejtsd jobban el nyugtalan érzéseid…ne láthassa át senki sem szándékaid..érdekből vagy számításból, mellékes, ha melléd áll…szánalmas kis lény az ember…önnön sorsán túl nem lát…”. Hát egyik mondat rosszabbul esett nekem, mint a másik. Persze mondott igazságokat is: “…könnyen megtéveszti néhány jól irányzott hazugság…egymás ellen acsarkodva nem egy nemzet itt a nép”. Na, de ki is kezdte az acsarkodást?
Érdemes felidézni az egyházat képviselő Asztrik főpap pár mondatát is: ”…ha támogatod a szentegyházat, Róma áldása lesz majd ratad, S elnyered véle itt a földön az üdvösséged.Szentatyánk zászlós lándzsát küld és koronát néked..” Úgy érzem ebben minden benne van, amit az Egyház intézményéről tudni kell.
Felnőtt fejjel, is sokszor hallgattam a musicalt, és az iskolai történelem órákon túl megszerzett ismereteim is alátámasztják azt a gyerekkori megérzésemet, hogy biza István csak végrehajtotta a Német Római Császárság utasításait és gyakorlatilag a keresztény hitre való véres megtérítés árán megsemmisített egy ki tudja hány ezer éves ősi kultúrát, mely olyan ismeretekkel rendelkezhetett a világról, mint bármelyik ma még ki nem irtott ún. természetközeli nép. (Lásd az 1492-es, Colombussal kezdődő amerikai gyarmatosítás, ahol gyakorlatilag ugyanez történt kb.100 millió őslakos kiírtásával).
(Mielőtt bárki megvetne ezért a kijelentésemért, figyelmébe ajánlom Daniel Quinn Izmael című könyvét, mely egy 20 éves könyvtári kutatásra alapozva magyarázza el, hogy miként ment félre a ma “emberiségnek” nevezett civilizációnk azáltal, hogy csupán egyetlen népcsoport kb.10 000 éve elkezdte meghódítani a többit, csupán azért mert átállt a “nagyüzemi” mezőgazdálkodásra, növelve a populációját és így termőföldigényét).
Végül visszatérnék a tegnap esti előadásra is pár mondatban. Volt bennem is előzetesen félsz, hogy jaj, hát Vikidál nélkül milyen lesz, meg jaj a sok mai fiatallal, mennyire lesz hiteles. Ezt az előítéletemet könnyen segített legyőzni az a tény, hogy a nyakamban ülő fiam folyamatosan kérdezgette, épp mi történik, és bizony nem azt magyaráztam, hogy hát a FekePali volt már István is, vagy, hogy lehetnének a jelmezek a kort jobban szimbolizálók, vagy, hogy a kivetitőn lévő vizuál is lehetne még kifinomultabb, vagy azok ott az ikszfaktoros előadók.
Az a pár apróság volt, ami nem tetszett nekem, de azok nem rontották el nekem az összképet. Számomra mindent vitt az az érezhető alázat, ami átfűtött minden szereplőt a színpadon, legyen az Radics Gigi, Danics Dóra, Kocsis Tibor, Keresztes Ildikó, vagy a “nagy öregek”, vagy a “kis fiatalok”. Külön öröm volt nézni, hogy milyen átszellemülten játszotta el Varga Miklós Istvánt. Úgy érzem mindezért az elismerés Novák Péter rendezőt és Rosta Mária producert is illeti, meg gondolom az őket segítő szakmai stábot. Gratulálok.
A végén csak a hálát éreztem, hogy köszönöm Szörényi Leventének és Bródy Jánosnak, – no meg Boldizsár Miklósnak, akinek Ezredforduló című színdarabjának adaptációja a rockopera – hogy megalkották ezt az – életem egyik legmeghatározóbb – zenei és szellemi művét. Köszönöm szépen!
Itt nézheted újra a teljes rockoperát:
