A lenti írást egy blogon találtam és rögtön kiraktam a Tudatbázisra is, mivel szögegyenesen arcomba tolta azokat a magatartásbéli jellemzőket, amiket én is viselek-viseltem. Úgy gondoltam, hogy mások számára is tanúlságos lehet,  ezért osztom meg itt is.

Bronnie Ware ausztrál nővér, aki évek óta haldokló betegeket kísér életük utolsó hónapjaiban írt egy könyvet The Top Five Regrets of the Dying címmel, melyben megkérdezte betegeit, hogy mit sajnálnak leginkább elmúlt életükben, mit tettek volna másként. Újra meg újra ugyanazok a válaszok hangzottak el:

„1. Bárcsak lett volna bátorságom a saját életem etélni, nem a többiek elvárása szerinti életet!
Ez volt a legáltalánosabb. Az élet végén visszatekintve látszik tisztán, hogy a legtöbb ember még álmai felét sem váltotta valóra. Azt tudva kell meghalnia, hogy választásai, döntései miatt történt így.
2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat!
Minden férfi beteg elmondta ezt. Nem töltöttek elég időt gyermekeikkel és házastársukkal a mókuskerék miatt.
3. Bárcsak kimutattam volna érzelmeimet!
Sokan visszafojtják érzelmeiket a békesség miatt. Csakhogy így középszerűek maradtak, nem váltak azzá, amire igazából képesek lettek volna. Sokaknak betegséget is okozott a keserűség és bosszankodás.
4. Bárcsak jobban tartottam volna a kapcsolatot barátaimmal!
Csak a halál közelében ébrednek rá, hogy az élet rohanásában nem tartották meg a régi jó barátokat. Minden haldokló hiányolja barátait.
5. Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek!
Meglepően általános. Sokan egészen a halálukig nem ébrednek rá, hogy a boldogság egy döntés. Bennragadtak régi sablonokban, szokásokban. A megszokás kényelmében elégedettnek tűntek, de legbelül vágytak az igazi kacagásra és bohém életre.„